A két hobbim egy helyen: irány Ausztria

Már régóta elszerettem volna jutni Ausztriába. Tudom, hogy itt van a közelbe, de valami mindig közbe jött, illetve nem is volt olyan erős az elhatározottságom eddig, mint most.

Nem is tudom, azt hiszem, hogy nagyjából egy másfél éve fedeztem fel, hogy van egy csodás hely Ausztriában, ahol hatalmas élmény a paramotorozás. Bizonyára sokan tapasztaltátok már, vagy legalábbis hallottatok róla, hogy mennyire csodás helyek vannak ebben az országban. Ha nem, akkor ajánlom, hogy keressetek rá az interneten, és nézzetek meg egy pár képet, és máris érteni fogjátok az izgatottságomat.ausztriai munka

Úgy alakult, hogy nemrégiben az egyik legjobb haverom elment Ausztriába dolgozni. Mivel elég sok munkája van, így nem tud hazalátogatni, mi azonban, így a baráti társaság, kitaláltuk, hogy meglepjük őt a születésnapján, és egyszer csak betoppanunk az étterembe, ahol dolgozik. De ha már ott leszünk, akkor elmegyünk egy paramotor túrára is. És hát az imént említett csodálatos táj az, ami engem nagyon, de nagyon vonz. Már hetek óta arról álmodom, hogy ott fogok szállni a hegyek között, és fentről csodálom majd a tájat, miközben csak úgy szívom magamba a friss levegőt. Úgy érzem ez lesz életem egyik legjobb élménye.

Arról ugye már sokat írtam, hogy mennyire imádok paramotorozni. Az a szabadságérzés, amit ez nyújt felbecsülhetetlen. De van még egy tevékenység, amit nagyon szeretnék, és sosem mondanék le róla. Ez nem más, mint a barátokkal eltöltött értékes idő. Számomra nagyon fontos, hogy ápoljam a barátaimmal a kapcsolatot, hiszen ez egy olyan tevékenység, amely engem igazán boldoggá tesz. Jó érzés, hogy tudom, nem vagyok egyedül, van kire számítanom, ha baj van, de akkor is, ha csak egyszerűen csak egy sört szeretnék meginni valakivel. A barátaim sosem hagynak cserben, és én sem őket!

Ebből adódóan nyilvánvaló volt a számunkra, hogy meglátogatjuk Norbit, ezen a „távoli” vidéken. Attól függetlenül, hogy nagyon sokat beszélünk, ezért jól tudjuk, hogy mi a helyzet vele, azzal is tisztában vagyunk, hogy hova kell mennünk, hiszen mi segítettünk neki munkát találni. Amikor úgy döntött, hogy ausztriai munkára adja a fejét, akkor még nem tudta, hogy hogyan is induljon neki ennek az útnak. Segítségképpen kerestünk neki valamit a neten, és így találtunk rá a Tiroli Álláskeresőre, amely kimondottan ausztriai munkával foglalkozik. Úgy gondolom, hogy sokkal egyszerűbb és biztonságosabb így kijutni, mintsem, ha az ember teljesen egyedül indul neki ennek az ismeretlen útnak. Ez a cég vállalja, hogy segít a pályázónak állást találni a vendéglátás területén, illetve támogatja az állás megtalálása után is. Tehát, ha bármi zűrzavar történne a pályázóval a kint léte alatt, akkor sincs egyedül a problémával. Újra felveszi a kapcsolatot ezzel a pályáztatói céggel, és szükség esetén akár új munkahelyet is segítenek neki találni. Amikor Norbi pályázott a felszolgálói állásra, akkor ezen az oldalon kellett kitöltenie egy rövid, mondjuk úgy kérdőívet, ahol pár adatot megkellett adjon magáról, illetve ki kellett választania, hogy milyen munkakörre jelentkezik, melyik szezonra, és hasonlókat. Felmérték, hogy milyen a német nyelvtudása, jelzem a baráti társaságból az övé a legjobb, pedig többen is sok évig tanultuk ezt a nyelvet, de valahogy a mi tudásunk elavult, míg az övé ugyanazon a szinten maradt, így ezzel nem volt problémája. Ezt követően be kellett fizetnie egy bizonyos összeget, hogy részt vehessen ebben a programban, ugyanakkor segítettek neki összehozni egy remek, német nyelvű önéletrajzot, illetve motivációs levelet, és egy-kettő érkeztek is a jobbnál jobb állásajánlatok. Körülbelül két-három hét alatt már kint volt és munkába is állt. Egy olyan étterembe került, ahol biztosítják a számára a szállást és az ellátást is. A munkáját imádja, szóval mondhatni, megütötte a főnyereményt.

Már alig várom, hogy meglátogassuk. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen arcot fog vágni, amikor meglát minket. Szerintem szóhoz sem fog tudni jutni.